Budaörsi SC 2-1 Kaposvári Rákóczi FC

vezetőedzői értékelések:
Horváth Rudolf: – Nyílt mérkőzés volt, melyen voltak helyzeteink, kapufáink. Le kell szűrnünk a tanulságot: a szezon során mindig mi jövünk ki rosszul az ilyen mérkőzésekből. Súlyos egyéni hibákat követnek el azok a játékosok, akik a legtöbb bizalmat kapják. Fel kell vállalni teljesítményért a felelősséget. Ez volt a legfájóbb vereségünk a szezonban. Mindenkivel felvesszük a versenyt, de azon nem tudunk átlépni, hogy jobb egyéni teljesítménnyel a magunk javára billentsük a meccseket, ez pedig rossz hatással van az önbizalomra és a hitre. Van öt mérkőzésünk hátra, melyeken a becsületünkért kell játszani. Szeretnénk úgy zárni a szezont, hogy tükörbe tudjunk nézni. Szerdától teljesen más felfogásban kell pályára lépni.
Bekő Balázs: – Két közel azonos képességű csapat játszott egymással egy elég jó mérkőzést. Színvonalában nem volt rossz találkozó. A lehetőségeink megvoltak egy-nullánál arra, hogy biztosabbá tegyük a vezetésünket, de ezeket vagy elhibáztuk, vagy a kapus védett nagyot. A foci pedig ilyen, egy pontrúgás után egyenlített az ellenfél. Nem lettem volna elkeseredett a döntetlennel, hiszen az építkezés fázisában vagyunk, nincsenek olyan terveink, amiket ez befolyásolt volna. Mind a két csapatnak gratulálok, mert egy nyílt sisakos őszinte futball volt, sok párharccal.
Gólszerzők:
BSC:
Halácsi 20. percben
Klausz 94. percben
Rákóczi FC:
Heil 89. percben
Sárga lap:
BSC:
Klausz 23. percben
Rákóczi FC:
Pintér N. 41. percben
Kocsis B. 79. percben
Mayer M. 82. percben
Budaörs, 290 néző. V.: Ujhelyi T. (Halmai K., Bizderi N.).