Kelen SC 0-3 Kaposvári Rákóczi FC

2023.05.15

Teljesült a papírforma.

Szakadó esőben, bokáig érő vízben is sikerült megverni a Kelen SC-t.

Értékelések:

Horváth Rudolf: – Alkalmazkodnunk kellett a pályához, amin több helyen állt a víz. A jó kezdésünk ellenére a hazaiak előbb használták az eső előnyeit, hátrányait, több veszélyes kontrájuk is volt, de utána középpályán fölénybe kerültünk, sok labdát szereztünk, majd egy nagy bedobás után, ami az egyik erősségünk, megszereztük a vezetést. A második félidőt kontrolláltuk, taktikailag fegyelmezettebbek voltunk, érett az újabb gólunk. Igaz, az ellenfélnek is voltak helyzetei, de olyan passzban vagyunk, hogy ezeken gyorsan átlendültünk és jött a gól is, hátul pedig nullára hoztuk a meccset, amihez kellettek a jó egyéni teljesítmények.

Bordán Csaba: – Jól kezdtük a mérkőzést, tudtuk, hogy ilyen pályán a küzdelem, a harcosság fog dominálni, ebben jók voltunk, illetve a körülményekhez is tudtunk alkalmazkodni. A bekapott gól azonban visszavetette a csapatot. Ha egy-nullával tudtunk volna fordulni, de kétgólos hátrányban már nehéz dolgunk volt. A szünetben kértem, hogy a játékstílusunkkal ellentétben próbáljunk meg hosszú, direktebb labdákkal játszani a felső zónába, de sajnos ebből kevés valósult meg.

Gólszerzők: 

Pintér N. 37. percben

Kis-Fónai 43. percben

Horváth B. 80. percben

Sárga lap: 

Wild 28. percben

Pintér B. 79. percben

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el